infrapont blog

A digitális átállás Magyarországon már rég elkésett ahhoz, hogy a földi tévé műsorszórást megmentse. Ezért ideje lenne inkább a földi tévézés teljes lekapcsolásának határidejét kitűzni, hogy az erre a célra használt spektrum mihamarabb megnyíljon a vezetéknélküli szélessávú adatátvitel számára.

Valószínűleg senki sem vitatja, hogy XX. század számos kommunikációs technikai újítása közül a legjelentősebbek között szerepel a televízió és a mobil telefon. A kettőnek látszólag nincs sok köze egymáshoz, de ha jobban megnézzük, valami mégiscsak van. Összekapcsolja őket például – s talán ez mindenkinek nyilvánvaló –, hogy mindkettő használata a figyelmünket, az időnket igényli. Egy másik hasonlóság, hogy mind a mobil telefon, mind a földi műsorszórás rádióhullámokat használ a küldött jelek átvitelére, vagyis ugyanaz az erőforrás szükséges mindkét szolgáltatás működtetéséhez. S vajon van-e valami, ami közös az egymástól egyébként elég távoli dolognak tűnő figyelemben és spektrumban? Igen, mindkettő szűkös erőforrás. Ha valami szűkös, akkor annak elosztásáról dönteni kell. Míg a figyelem egymással versengő források és tevékenységek közötti felosztásáról mindenki maga dönt, a korlátos spektrum felhasználásról világértekezletek, regionális, uniós és nemzeti szabályozó szervezetek hoznak mindenkit érintő döntéseket, melyek mögöttes megfontolásairól a nyilvánosságban kevés jelenik meg.

Az új választási rendszer a népszerűbb pártok számára az arányosnál nagyobb képviseletet biztosít. Azt vizsgáltam, hogy ez mennyiben köszönhető a győzteskompenzációnak. Az általam modellezett hipotetikus kétpártrendszerben a szavazatok 57%-a elég a kétharmadhoz, és a győzteskompenzáció nagyjából felét oltja ki a veszteskompenzáció hatásának. 

Az alábbi ábra az új magyar országgyűlési választási törvény ún. kompenzációs elemét illusztrálja modellszámításaim alapján. A fekete vonal vonatkozik az életbe lépett szabályokra. A színes vonalak olyan hipotetikus helyzeteket ábrázolnak, amelyek csak a kompenzáció jellegében térnek el ettől. Ezek között aszerint van különbség, hogy az egyéni választókerületi mandátumok megszerzéshez fel nem használt szavazatok közül melyikeket áramoltatják át a pártlistákra leadott szavazatok mellé. A fő érdekesség itt az ún. győzteskompenzáció, amikor az egyéni mandátumot szerzett párt listájára is kerül ilyen kompenzációs szavazat. A gyenge formában csak a kerületi abszolút többség feletti szavazatok, az erős formában ennél több, a relatív többséget meghaladó összes szavazat. A törvénybe végül ez utóbbi került be. (Pontos definíciók a bejegyzés végén találhatók.) 

A PPP nem az ördögtől való, de nem is csodaszer. Az infrastruktúrafejlesztésben néha jobb, mint a hagyományos közbeszerzések, máskor nem. Amikor igen, akkor azért, mert a megbízott olcsóbban ösztönözhető vele. Magyarországon 2010-ig a PPP-konstrukciót nem a legjobb gyakorlat szerint használták, azóta viszont mintha lemondanának róla. Egyik hozzáállás sem helyes, inkább szakszerű állami szervezőmunkára lenne szükség.

A public-private partnership (PPP) típusú szerződések magyarországi alkalmazása a kezdetek óta folyamatos kritika tárgya. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéseiben sorozatosan számon kérte az érintett állami szervezeteken a konstrukciók előkészítetlenségét. A jellemző következmény a rossz kockázatmegosztás, a nem megfelelő, esetleg késedelmes kivitelezés vagy az indokolatlan túlfizetés lett. Az ÁSZ-jelentések gyakran visszatérő eleme, hogy megfelelő költség-haszon elemzések híján a PPP-keretet pusztán azért választották a hagyományosabb konstrukciók helyett, mert így sokkal kevesebb azonnali állami kötelezettség keletkezett.

Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egyetlen árverés keretében egyszerre sikerül megdönteni a legmagasabb és a legalacsonyabb értékesítési árrekordot. A mostani frekvenciaárverés során mégis ez történt. 

A mobil szolgáltatási jogosultságot nyújtó frekvencia 1 MHz-éért a magyar mobil piac történetében sohasem fizettek olyan sokat, mint amennyit a jelenlegi hazai mobil szolgáltatók az árverés során ajánlottak, ugyanakkor soha egyetlen szolgáltató sem jutott olyan olcsón frekvenciához, mint az állami vállalatokból álló Magyar Posta–Magyar Villamosművek–Magyar Fejlesztési Bank konzorcium.

Ha valami rendkívüli nem jön közbe, a frekvenciaárverési kiírás szabályai alapján magyar állami vállalatok konzorciuma lesz a negyedik magyar mobil szolgáltató. Azt még nem tudjuk, hogy a minden bizonnyal nyertes pályázó mennyit fizet a szolgáltatáshoz szükséges frekvenciákért. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a teljes projekt az elkövetkező években 100 milliárdos nagyságrendű beruházást igényel.

„Ajánlattételi szakaszba érkezett a 900 MHz-es sáv árverése” adta hírül a Nemzeti Média és Hírközlési hatóság közleménye 2011. január 6-án. Hogy ezen a fordulón kik vehetnek részt, azt a hatóság az újév első munkanapján, január 2-án kiadott közleménye ismertette, amelyben kihirdették a pályázók nyilvántartásba vételéről hozott döntést.

Az OECD legutóbbi elemzése szerint a magyar mobilszolgáltatások árai a legmagasabbak a 34 vizsgált tagállam közül, pedig a kétévente megjelenő kiadvány korábbi számában a magyar árak még a középmezőnyben húzódtak meg. Írásunkban e meglepő eredményt vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről és arra a következtetésre jutunk, hogy a helyzet nem ennyire rossz, de az SMS tényleg drága. 

A mobil szolgáltatások árainak nemzetközi összehasonlítása nem olyan egyszerű, mint homogén termékek és szolgáltatások – mondjuk az áram, a gáz, vagy a benzin – esetében. A mobil szolgáltatásokhoz a tarifacsomagok rendkívüli változatossága kapcsolódik, ami miatt még a hazai szolgáltatók árait sem könnyű összevetni.

Október 19-én a Bizottság új EU intézkedéscsomag bevezetését fogadta el a szélessávú hálózatok és szolgáltatások fejlődésének felgyorsítására. A 2014-2020 időszakra vonatkozó EU költségvetésben közel 9,2 milliárd euró összeget fordítanak majd a nagy és nagyon nagy sebességű szélessávú hálózatok, valamint a páneurópai digitális szolgáltatások támogatására.

Az EU a Digitális Menetrend elnevezésű programjában azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra minden európai uniós állampolgár rendelkezzen egy 30 Mbps sebességű szélessávú internetkapcsolattal, a háztartások 50%-a pedig már legalább 100 Mbps sebességű internetkapcsolatot használjon. Számítások szerint ehhez 270 milliárd euró beruházásra lenne szükség, de a magánszektor ennek jelenleg csak a töredékét kívánja ilyen célokra fordítani.

Nem működik jól Magyarországon az elosztói engedélyesek ösztönzése. A jelenlegi szabályozás mellett az elosztóknak nem fűződik közvetlen érdeke ahhoz, hogy a csatlakozni kívánó megújulók erőműveket beengedjék a hálózatba. Sőt, alkalmanként kifejezetten hátrányosan érinti őket egy ilyen csatlakozás. Lássuk, mit tehet ez ellen a szabályozó!

A magyar tapasztalatok azt mutatják, hogy az elosztóknak nincs közvetlen érdekeltségük a kiserőművek hálózati csatlakozásában (hacsak a csatlakozást igénylőnek nincs valami közvetlen pozitív hatása az érintett hálózati szakasz működésére, pl. a hálózati veszteség csökkenése). Sőt, a tapasztalat szerint mintha inkább kicsit ellenérdekeltek lennének. Itt az elosztók részéről elsősorban egy általános vonakodó hozzáállásra gondolhatunk, hiszen a csatlakozás direkt akadályozása egyik elosztónál sem merül fel.

Minden félnek van haszna és a költsége is a megújuló erőművek hálózati csatlakozásából. A kérdés csak az, hogy ezek mikor, egymáshoz képest milyen csúszással jelentkeznek a szereplőknél. A szabályozó feladata azt a finomhangolást elvégezni, hogy valamennyi érintett a pénzénél maradjon rövid és hosszú távon egyaránt, vagyis ne legyen senkinek közvetlen ellenérdekeltsége az ügyben.

A csatlakozási költségek tekintetében már bonyolultabb a kép, de a tisztán látás miatt érdemes szétszálazni, kinek, mikor, milyen költségei merülnek fel a csatlakozás során, illetve, hogy a szabályozás, hogyan befolyásolja a szereplők közötti költségmegosztást. Ez rávilágít az egymásnak feszülő érdekekre és magyarázatot adhat arra, hogy a szabályozói szándékkal ellentétben, miért döcögős a hálózati csatlakozás Magyarországon.

Minden félnek van haszna és a költsége is a megújuló erőművek hálózati csatlakozásából. A kérdés csak az, hogy ezek mikor, milyen csúszással jelentkeznek a szereplőknél. A szabályozó feladata azt a finomhangolást elvégezni, hogy valamennyi érintett a pénzénél maradjon rövid és hosszú távon egyaránt, vagyis ne legyen senkinek közvetlen ellenérdekeltsége az ügyben.

A hálózati csatlakozás során felmerülő hasznok és költségek piaci szereplők közötti megoszlása segít megérteni az egyes szereplők motivációját és a csatlakozással kapcsolatos hozzáállásukat. Az érdekeltségi viszonyok feltárása egyben az eredményes, hálózati hozzáférést szabályozó állami ösztönzők megválasztásához is támpontokat ad. Lássuk előbb, hogy kinek miért jó a megújulók csatlakozása!

A nyár folyamán két olyan jelentős fejlemény is történt, amely a digitális átállás módját és ütemezését érintette. A hírközlési törvény módosítása az átállás határidejét változtatta meg, a NMHH és az Antenna Hungária szerződésének módosításával pedig a mobil televíziózás bevezetése került le – alighanem véglegesen – a napirendről.

A Parlament tavaszi ülésszakának zárónapján került sor az elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosítására, amely érintette a 2007. évi 74. a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt (Dtv) is. Ráadásul ezzel a Dtv alig több mint fél év leforgása alatt már másodszor módosult, meglehetősen kiszámíthatatlanná téve ezzel a digitális átállás szabályozási környezetét.

A szabályozással foglalkozó döntéshozók éppen belesétálni látszanak abba a klasszikus csapdába, amit a taxisok hangos csoportja állít nekik. A verseny korlátozását szeretnék elérni szabályozói eszközökkel. Miért jó ez a fogyasztóknak?

A szabályozó (jelen esetben a Fővárosi Önkormányzat) foglyul ejtési kísérlete zajlik egyenes adásban. Éppen szemtanúi lehetünk annak a folyamatnak, amikor egy kicsi, de hangos termelői csoport a fogyasztók nagy és diffúz csoportjának kárára érdekei érvényesítését a szabályozás eszközével akarja elérni.

Folyamatosan növekvő villamos energia árakra számít az Európai Unió a fosszilis villamosenergia-termelés kiváltásának következményeként egy belső hatástanulmány szerint. 2050-ig akár meg is duplázódhat az áram ára. Az alábbi írás ennek okait és bizonyos összefüggéseit világítja meg.

A Financial Times október 17-i száma szellőztette meg egy most készülő uniós hatástanulmány előrejelzéseit a villamos energia árak várható alakulásáról az elkövetkező évtizedekben. Európa az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentése jegyében kitűzött céloknak megfelelőn a hagyományos fosszilis energiaforrásokra épülő villamosenergia-termelés majdnem teljes kiváltását tervezi 2050-ig.

Az Európai Bíróság legyőzte az angol futballüzlet játékosait: nemrégiben meghozott döntése következtében a közvetítési jogok földrajzi kizárólagosságára alapuló értékesítés idejének valószínűleg leáldozott. 

Karen Murphy hat évvel ezelőtt Red White and Blue nevű portsmouth-i kocsmájában előfizetett egy görögországi műholdas szolgáltatásra. A látszólag értelmetlen lépés mögött az a felismerés állt, hogy az angol labdarúgó bajnokság, a Premiere League Európa-szerte népszerű, mindenhol láthatóak a mérkőzések, és ily módon az elérés jóformán bármelyik ország szolgáltatójától megvásárolható.

Nemcsak a megújuló támogatási rendszer csorbái, de a hálózati hozzáféréssel kapcsolatos ösztönző rendszer hibái is akadályozzák a megújuló erőművek sokasodását Magyarországon. A magyar megújuló támogatási rendszer betegségeiről illetve a választható ösztönzési rendszerekkel kapcsolatos dilemmákról sokan írtak már (többek között mi is). A hálózathoz való hozzáférés nehézségeiről azonban keveset lehet tudni. 

Problémák a csatlakozás körül – az elosztók szempontjából

Műszaki kihívások

A kiserőművek elosztó hálózatra csatlakozása több szempontból is kihívást jelent a villamos-energiahálózat számára. Egyrészt a kiserőművek megjelenése a korábbi centralizált villamos-energiatermelés helyett a decentralizált termelés megjelenését eredményezi. Másrészt az elosztó hálózatok szerepe alapvetően változik meg azzal, hogy már nem csak az átviteli hálózattól a fogyasztó felé áramló villamos energia egyirányú eljuttatása a feladata, hanem a kiserőművek által betáplált villamos energia elosztó hálózaton belüli eljuttatása az egyik pontról a másikra vagy esetenként az átviteli hálózat felé történő továbbítása (feltranszformálása) is.

Idén szeptemberben már az Európai Parlament is elkezdett foglalkozni az Európai Bizottság új javaslatával, ami a mobil roaming árak drasztikus csökkentését célozza. A megbeszélésen elhangzott reakciók arra utalnak, hogy a Parlament részéről nem lesz akadálya a javaslat elfogadásának, sőt a Bizottságnál keményebb szabályozás iránti igény is felmerült.

A Roaming III szabályozási javaslatcsomag  

A mobil szektort a kialakulásától kezdve folyamatosan erősödő verseny jellemezte, így nem meglepő, hogy a mobil szolgáltatókra mindig is jóval kevesebb szabályozás vonatkozott, mint vezetékes társaikra. Ezért is különösen érdekes, hogy míg a szabályozás a vezetékes szegmensből (az ott is fejlődő verseny következtében) egyre inkább kivonul, a mobil szektor egy területén nemcsak megmarad, hanem egyre szigorúbbá válik.

Nemcsak a megújuló támogatási rendszer csorbái, de a hálózati hozzáféréssel kapcsolatos ösztönző rendszer hibái is akadályozzák a megújuló erőművek sokasodását Magyarországon. A magyar megújuló támogatási rendszer betegségeiről illetve a választható ösztönzési rendszerekkel kapcsolatos dilemmákról sokan írtak már (többek között mi is). A hálózathoz való hozzáférés nehézségeiről azonban keveset lehet tudni. 

Jelenleg Magyarországon három jelentős elosztói engedéllyel rendelkező vállalat létezik (ELMÜ-ÉMÁSZ, DÉMÁSZ, EON), melyek összesen hat villamos energia elosztó hálózatot üzemeltetnek lefedve ezzel az ország egész terültet. Elosztói területenként évente átlagosan 20-30, anagyobb kiterjedésű, illetve sűrűbben lakott területeken 1-200 kiserőmű (10 MW alatti teljesítményű) csatlakozási igényt fogadnak az engedélyesek. Az elmúlt nagyjából 10 év (ami alatt a megújulók felfutottak Magyarországon) tapasztalata az, hogy a csatlakozási szándékbejelentések nagyjából 20%-ából lesz megvalósult kiserőmű.

A zöld bizonyítvány rendszerrel a „zöld” villamos-energia piaci mennyiségét lehet szabályozni, a kötelező átvétellel annak termelői árát. Az új magyar szabályozás várhatóan a kötelező átvételi rendszert fogja választani. Jó-e ez a döntés? 

Az Európai Unió tagjaként tett kormányzati vállalásunk keretében 2020-ban Magyarországon a villamosenergia-felhasználás 10,9%-át megújuló energiaforrásból tervezzük előállítani. 2010-ben ez az arány 6,7%, 2005-ben pedig 4,3% volt. Itt az ideje tehát, hogy az eddigi, komoly visszásságoktól sem mentes módozatok helyett jól működő támogatási rendszer lépjen életbe.

Egy termék vagy egy szolgáltatás nominális ára és a vásárlóerőparitáson értelmezett értéke között nagy eltérés lehet. A különböző árösszehasonlítási módszereket lehet alkalmazni, melyek értelmezéséhez fontos tisztában lenni a módszerek jelentésével. A nemzetközi összehasonlítások interpretációja azonban gyakran hiányos, esetleg hibás is ebből a szempontból.

A kérdés időről időre felmerül, nemcsak az internet hozzáférés, hanem más telekommunikációs szolgáltatás árával kapcsolatban is. Gyakran előfordul az is, hogy az árak szintjéről eltérő álláspontot fogalmaznak meg a szolgáltatók és a fogyasztók, vagy a szabályozó hatóságok. Álláspontjuk alátámasztására az egyes érintettek általában nemzetközi összehasonlító adatokra hivatkoznak, amelyből az egyik vélemény szerint egyértelműen kiderül, hogy a magyar árak alacsonyak, vagy legalábbis nem magasak a nemzetközi árakhoz képest, míg a másik véleményt hangoztatók ennek ellenkezőjét bizonyító ábrákat lobogtatnak. Az egymásnak ellentmondó eredmények hátterében igen gyakran az áll, hogy az egyik összehasonlítás nominális árfolyamon, míg a másik vásárlóerőparitáson történt. Lássuk, milyen különbséghez vezet a két módszer!

Jobb-e ha egy szervezetbe kerül a közüzemi szolgáltatások szabályozása? Milyen érvek szólnak ellene és milyenek mellette? Mitől tud sikeres vagy épp sikertelen lenni egy ilyen csúcshatóság? 

Az utóbbi időben felmerült, hogy a Magyar Energia Hivatal bázisán/keretében létrehoznak egy olyan csúcsszabályozó szervezetet, amely a villamos energia, a gáz- , s a legutóbb hozzáadott távhő szektor, s ki tudja még milyen területek szabályozásával foglalkozna, a korábbinál függetlenebb és szélesebb hatáskörű intézményként. Nem tudjuk, de akár más közüzemi szolgáltatás szabályozása is idekerülhet, mint pl. a víz- és csatorna szolgáltatás hatósági felügyelete.

A hálózatsemlegesség megsértéséről beszélünk ha az internetszolgáltató bármilyen módon megkülönbözteti a hálózatán futó IP csomagokat. A forgalommenedzsment értelmében azonban a nem negatív diszkrimináció miatti csomag megkülönböztetés a hálózaton létjogosultságot nyerhet. A kérdés csupán az, hogy hol a határ?

Minden aktív internet felhasználóval előfordult már, hogy nagy forgalmú időszakban akadozott az általa kijelölt élő vagy archív TV műsor megtekintése. Ez három okból történhet: a kiszolgáló szerver szűkös kapacitása, forgalomtorlódás, vagy pedig a szolgáltató által alkalmazott forgalommenedzsment miatt, amelyre jó esetben a hálózatán jelentkező szűkösség miatt kényszerül. A forgalom korlátozása esetén dühös felhasználók és az internet szabadságának védelmezői követelik a szolgáltatók megbüntetését a hálózatsemlegesség alapelvére hivatkozva, míg a szolgáltatók a hálózat működőképességének megőrzésével magyarázzák a forgalommenedzsment alkalmazásának szükségességét.

A földgáz elosztásáért ezentúl földrajzi régiónként különböző díjakat szab meg a Magyar Energia Hivatal a korábbi országosan egységes díj helyett. Ez a helyi költségviszonyokat jobban tükröző árazás lesz, de nem feltétlenül hatékonyabb. A magas fix költségek miatt ugyanis nem a költségalapú, hanem a kereslet árrugalmasságától függő árazás a hatékony megoldás. 

Helyes-e, ha a fogyasztó annyit fizet egy termékért vagy szolgáltatásért, amennyi annak előállítási költsége, vagyis „amennyibe az kerül”? Gondoljuk meg, a költségek alatti árért senki nem hajlandó előállítani a terméket, a költségek feletti ár viszont szükségtelenül visszafogja a fogyasztást. Ez meggyőző okoskodásnak tűnik, mert azt sugallja, hogy a lehetséges legolcsóbb és legnagyobb mértékű fogyasztás jön létre. Sok esetben ez a meglátás az alaposabb elemzések után is helytálló marad. Egy közgazdász ilyenkor azt mondja, hogy az erőforrások hatékony felhasználását általában az biztosítja, ha az árak a termékek előállítási költségeit tükrözik. Az ilyen árak közvetítik helyesen a fennálló szűkösségi viszonyokat, ami végül oda vezet, hogy azokból a termékekből gyártanak és fogyasztanak sokat, amelyek igazán fontosak az emberek számára és amelyek gazdaságosan elő is állíthatók.